2017. jún 30.

Gödörből Görögbe

írta: Czidlina Ildikó
Gödörből Görögbe

Bamba beletörődés helyett merész célok

Történetünk tipikusan mai: egyedülálló anya két gyerekkel, bedőlt devizahitel miatt eladott 3 szobás budapesti lakás, vidékre költözés albérletbe, egy szép lassan becsődölt vállalkozás, munkanélküliség... Hogy hol van ebben a szerencse? Ebben még sehol. Csak a leckék, a gödör aljának megtapasztalása, és a szükség, ami megerősített. Mindhármunkat. 

SZERENCSÉS vagyok, mert olyan gyerekeim vannak (most 10 és 16 évesek), akik partnerek voltak a bajban is, a szűkölködés, a sok lemondás elfogadásával megkönnyítették az útkeresést. Jöttek velem az úton zokszó nélkül, nem nyafogtak márkás sportcipőért, okos telefonért, új számítógépért.... Nyaralásról, utazásról álmodni sem mertünk. Csak tettük a dolgunkat csendben, ki-ki a maga posztján. 

Az első SZERENCSÉS fordulat akkor következett be, amikor 2012-ben újra fix munkám lett.. Havi fizetés, iskolabarát munkaidő, ráadásul olyan területen kezdtem ismét dolgozni, amit korábban sóterapeutaként is szerettem: alternatív gyógyászat, egészségtudatos gondolkodás. Úgy érzem, a beszélgetésekkel, a személyes példámmal többet adhatok a betérő vendégeknek, mint egy egyszerű terméktanácsadás.

Ekkor kezdődhetett meg a gödörből való kikászálódás: elmaradt számlák és egyéb adósságok rendezése. Persze ez nem volt gyors folyamat, 2 év mínuszait nem lehet egyik napról a másikra eltüntetni, de legalább már látszott az alagút vége.

SZERENCSÉSEK vagyunk abban is, hogy az albérletünk stabil, 7 éve lakunk ugyanazon a helyen, ráadásul a baráti kapcsolatnak köszönhetően 7 éve változatlan bérleti díjért. (Amiért ezúton is külön köszönet J.A-nak! )

Hogy lehet megélni egy fizetésből 3 főnek? Nehezen. De  SZERENCSÉRE az elmúlt években mindig akadtak plusz munkáim, amikkel együtt már kicsit könnyebb. 

Persze ez még mindig nem a Kánaán. Anyagilag legalábbis nem. Viszont a nehéz idők alatt rengeteget változott az értékrendünk, sokkal pozitívabb lett a gondolkodásmódunk, és gyakorlati tudássá alakult az elmúlt 20 év sok-sok spirituális tanítása is. Mentálisan megerősödve az elmúlt 2 évben csuda dolgokat hoztunk össze, és váltunk Utazó Trióvá. 

Ma már tudjuk, hogy nem kell bambán beletörődnünk a "nekünk csak ennyi jár" érzésébe. Tavaly és idén már magunk mögött tudhatunk egy-egy tengerparti nyaralást, pedig objektíven nézve a körülményeket erre szinte semmi esélyünk sem volt.  

Na ennek a VARÁZSLÁSNAK a részleteit fogom elmesélni ebben a blogban. Beleszőve persze azt a sok-sok apró mozaikot, amikből összeállt (eddig) két csodás nyaralás.

Elhiszed, hogy ehhez csak annyi volt az első lépés, hogy "szemüveget cseréltem", és másképp kezdtem látni a világomat?

Maradj velem, elmesélem...

Szólj hozzá

munkanélküliség pozitív gondolkodás albérlet Szerencsés Szamarak gödörjárás