Június 17. Laura napja. És ha már megadatott, hogy rendhagyó módon görög zászló alatt ünnepelhetünk, meg kell adni a módját. Még itthon megbeszéltük, hogy mellőzzük a megszokott   torta - ajándék - családi összejövetel rituálét. Fogalmunk sem volt, hogy mi lesz a meglepi, de az nem volt kérdés, hogy emlékezetes névnap lesz. (Laura már itthon azt mondta, hogy kapott egy utazást névnapjára. Mi kellhet még? )

Elhatároztuk, hogy bebuszozunk Rodoszba, mert Koskinouban, ahol a szállodánk volt, gyakorlatilag semmi más nem volt, csak 1-2 szálloda és a tengerparti strandok. Se egy taverna, se egy kávézó, de még fagyizó sem, nem hogy bazár. Nyugalmas pihenéshez ideális, de nézelődni, ínyenckedni vagy pláne kalandokba keveredni nem lehetett. (Bár ez utóbbi nem teljesen igaz, mert itt esett meg kalandunk a "vérszamarakkal" :D :D :D . Erről majd egyszer később mesélek )

A hotel recepcióján elmondták, hogy csak ki kell sétálnunk a főúthoz, az elágazáshoz közel van a buszmegálló. A buszok félóránként járnak. Görög módra a fél óra lehet 20 perc vagy 40 is, vagyis bármikor kimehetünk a megállóba, egyszer csak jönni fog a busz.  Na, ez nem túl bonyolult, megoldjuk. 

Ebéd után kibaktattunk a főútra, és vártunk. Csak vártunk, türelmesen vártunk, tudtuk, hogy az időt, a pontosságot itt nem kell túl komolyan venni. Próbáltunk hát görögös lazasággal várakozni. Meg kell hagyni, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A hőmérő legalább 35 fok körül járhatott, az aszfaltból ennél is melegebb áradt ránk, a buszmegállóban se egy beálló, se egy fa, ami árnyékot adhatna. Plusz a vizuális élmény sem volt túl szívderítő: körös körül kókadtan lógó vagy már kiszáradt növényzet, por, piszok, mindenféle törmelék. Most már persze tudjuk, hogy Görögországban ez általában jellemző: a szállodák kertje, és közvetlen környezete rendezett, zöld növényekben gazdag, a köztes részek, a gazdátlan területek viszont elhanyagoltak, omladozó épületektől és szeméttel kevert romoktól lehangolóak.

Ugye nem csodálkozol, hogy a mese SZERENCSÉS SZAMARAK-hoz illő módon folytatódik?

Mikor már épp kezdtünk elcsüggedni a buszmegállóban, ahol egyébként csak mi hárman várakoztunk, megállt előttünk egy taxi. De nem ám akármilyen taxi! Egy egészen új típusú fekete Mercédesz taxi volt, és a sofőr megkérdezte, hogy hova akarunk menni. Pesti taxi maffián edződött magyar utasnak persze mi az első reakciója? Hátralép kettőt, és hevesen rázza a fejét, hogy "Köszönjük, nem kérjük".

Szerencsére a taxisunk nem adta fel ilyen könnyen, és mondta, hogy 6 Euróért elvisz minket Rodoszba. Fogalmunk sem volt, hogy a 6 Euró elfogadható-e egy ilyen 10 km-es útért, de a sofőr elmondta, hogy a 6 Euró az a hármunk buszjegyével egyenlő. Tényleg? Akkor miért ne utaznánk kényelmesen?

Beszálltunk a KLÍMÁS autóba, és hálásak voltunk, hogy ilyen úri módon jutottunk el Rodoszba. Kedves megmentőnk azt is elmagyarázta, hogy merre induljunk, ha shoppingolni szeretnénk, hol vannak látnivalók,és hogy hazafelé hol találjuk a buszpályaudvart.

Első önálló utazásunk sikeresen letudva, indulhat a felfedezés és persze a Laura napi meglepi felkutatása.

Úgy döntöttünk, először végigmegyünk a part menti sétányon, ahol kávézók, tavernák sora állt, színes bódék és fagyizók hívogattak, utána pedig bemegyünk az erődbe (a Nagymesterek Palotájába ), ami nem csak méretei és történelme miatt lenyűgöző, de belül az egész egy hatalmas turista paradicsom. Van ott minden, mi szem-szájnak ingere.

Azt már gondolom sejted, hogy erre kevésnek bizonyult az az 5-6 óra, amit beterveztünk, de azt nem sejtheted, hogy a túra során két nagyon különleges, rendhagyó névnapi ajándék is kerekedett. Sőt, még Soma is kapott elő névnapi ajeszként (Soma nap júl.3-án van) egy szép kézműves szuvenírt.

Részletek legközelebb....