Vörös tenger novemberben
2017.11.20. Második nap, délután
Tényleg igaz a mondás: teli hassal más színben látjuk a világot :D
Első ebédünk egészséges és finom falatokból állt: sok zöldséggel, ilyen-olyan husikkal. És bár igyekeztünk nem kipukkadásig enni, a gazdagon fűszerezett étel jól megtöltötte a bendőnket. Na jó, bevallom, nem bírtunk ellenállni a desszerteknek sem. Főleg mert volt egy, a baklavához nagyon hasonlító krémes-édes finomság, amit nem lehetett nem megkóstolni :D És ugye a baklava az nálam nagy szerelem...
Sajnos a mi szállodánk nem tengerparti volt, ezért a szemben lévő "testvér szállodánk" partját használhattuk. Egyiptomban nem mindig egyszerű átkelni egy 2x2 sávos autóúton, de szerencsére itt a sűrűn lerakott, és nem kispályás fekvőrendőrök szinte nullára lassítják az autókat, így megoldható. De ha nem vagy elég vakmerő ehhez a mutatványhoz, akkor megvárhatod a szálloda előtt a shuttle buszt, ami átvisz a túlpartra.
Mi kipróbáltuk ezt is, azt is, érdekes tapasztalat mindkettő. Időben nagyjából egyforma, mert a kisbusz is csak a másik szálloda bejáratáig visz, onnan már így is, úgy is gyalog kell lesétálni a partra. És kalandnak is jó mindkét átkelés, mert a kisbuszon meg azon izgulhatsz, hogy szét ne essen alattad, és az egyiptomi közlekedési stílus is okozhat adrenalin emelkedést egy európai embernek...
Bizsergető volt az érzés, hogy november közepén egy szál ruciban, strandtörölközővel a nyakunkban a tengerpartra tartunk. Zöld park, hatalmas pálmafák, ragyogó napsütés a téli szürkeség helyett - mázlisták vagyunk! Be kell valljam, ott akkor is, és most is nagyon büszke voltam/vagyok magunkra, hogy ilyen hamar összehoztuk a télből nyárba álom megvalósítását!!! (Ez volt még csak a 3. nyaralásunk, mióta átkapcsoltunk Szerencsés Szamarak üzemmódba...)
Leérve a partra gyanútlanul elkezdtünk lepakolni három nyugágyra, amikor előkerült egy "strandmester", és közölte, hogy ide mi nem ülhetünk, ez a parti szálloda területe. Mutatta, hogy melyik részre menjünk. OK, arrébb vándoroltunk. Kezdtünk lepakolni, megint ott terem egy ember, ő is tovább terelget bennünket. És a harmadik helyen is megismétlődött ugyanez. Már kezdtem kicsit morcos lenni, mert eddigre a strand szakasz végében jártunk, itt már kicsit megviseltebbek voltak a napágyak, és messzebb voltunk a víztől, de nem volt mit tenni. A szabály az szabály. És ezek szerint a túloldali szálloda vendégei csak megtűrt vendégek a beachen... :(
Hogy honnan tudták kérdezés nélkül, hogy a másik szállodából jöttünk? Egyrészt a szállodai karkötőnk színéből, másrészt pedig minden szálloda másfajta strandtörölközőket használ, vagyis a nyakunkban jól láthatóan lógott a "névjegyünk" . (Megjegyzem: a pozitív tapasztalataink közé tartozik, hogy a becsekkoláskor kaptunk személyenként 1-1 törölköző kártyát, amivel felvehettünk 1-1 hatalmas strandtörcsit, így nem kellett a saját törölközőinket összehomokozni, vizezni. Ezeket igény szerint bármikor tisztára cserélhettük a törölköző pultnál az udvaron, távozáskor pedig leadva a törölközőket, visszakaptuk a 3 kártyát, amiket a kulccsal együtt kellett leadni a recepción. Vendégbarát rendszer, örültünk neki!)
Végül aztán eljutottunk a nekünk kijelölt helyre, ahol összesen 2 szabad napágy volt, de ez nem volt annyira gáz, mert a gyerkőcök úgyis hosszas fürdőzésre készültek, nekem meg egy is elég heverészni :D :D :D
Irány a víz! Öööööö... vagy mégse? Bár eltökéltem, hogy legalább egyszer megmártózom a Vörös tengerben, ha már eljöttünk ilyen messzire, de első alkalommal hamar lemondtam róla. Beleálltam bokáig, és annyi pont elég volt. Engem a 20-22 fokos víz még kánikulában sem vonz túlságosan, a 25 fok körüli levegő, széllel felkavarva meg egyáltalán nem fürdésre hívogató számomra. Így aztán ácsorogtam egy darabig a parton, készítettem pár tucat fényképet arról, ahogy a srácok bemerészkedtek, majd elmerültek a hullámokban, aztán birtokba vettem az egyik napágyat, és a szélfogó védelmében élveztem a napsütést, és a tenger hangulatát. Nekem ennyi is elég volt a boldogsághoz.
A naplemente vetett véget a strandolásnak, visszaslattyogtunk a szállodánkba, átöltöztünk, és irány az étterem. Tudod: gyaloglás, evés, séta, evés , ahogy az előző részben már mondtam. Ezen a nyaraláson, a nagy távolságok miatt rengeteg kilométert tettünk a lábainkba, de biztos ennek is köszönhető, hogy bár istenieket, és bőségesen ettünk, mégsem híztunk semmit...
Kb. fél 7 körül lehetett, amikor végeztünk a vacsival. És most mit csináljunk? Lefeküdni még korán lett volna, a sötét miatt a szállodán kívül csatangolni már nem nagyon volt ajánlatos, kiültünk hát egy teraszra, és koktélozgattunk. Éljen az all inclusive ellátás!
