2018. már 30.

Rossz kislány lettem?

írta: Czidlina Ildikó
Rossz kislány lettem?

Kilépés a komfortzónából...

Tipikus "jókislány" vagyok. Mindig is az voltam. Szabálykövető, szorgalmas, szolíd, Semmi durva kilengés, semmi extravagancia, átlagos öltözék, átlagos frizura, szolíd smink. 

Amikor tanulni kellett, én tanultam, amikor munkahelyen kellett szorgoskodni, én megtettem, amikor otthon kellett segíteni, én megcsináltam, amikor diákként munka adódott, én azt választottam a lazulás helyett... Uncsi? Hát, így utólag visszagondolva elég szürke. Viszont én szerettem, hogy mindig mindenhol jó véleménnyel voltak rólam, van annak némi előnye, ha az embernek mindig jó az "ajánlólevele" ;)

Igaz, azért legbelül mindig dolgozott a kisördög, nagyon mélyen elrejtve megvolt a vágy a lázadásra, és a magam szolíd módján próbáltam is kilógni a sorból.  Pl. voltak nem szokványos munkahelyeim: 19 éves koromtól a hanglemez gyárban dolgoztam, zenekarok mellett (koncertek, stúdió, fotózás, reklám, ez azért nem szokványos dolog egy vidéki lánynak.) , aztán könyvkiadós munka, majd sok év mozifilm forgalmazás színesítette a palettát. 

Talán a lázadó énem hozta azt is, hogy már a 90-es évek elején volt sárga-kék színű lakkozásom, amikor még egyáltalán nem volt divat a mostani két színű manikűr. Érzed a bennem lapuló vadságot??? :D :D :D.

És most, több évtizednyi komformizmus után lehet, hogy megtaláltam azt az utat, ami lehetőséget ad egy másfajta önkifejezésre. Tudom, hogy a tetoválás ma már általánosan elfogadott öndíszítés, de számomra mégis kilépés a komfortzónából, enyhe rossz kislányos beütéssel :D Talán pont ezért ilyen borzongató.

Persze ez sem ment nálam gyorsan. Hiába tetszik régóta másokon a sokféle szebbnél szebb minta, sosem éreztem késztetést arra, hogy végleg magamra varrassak bármit. Tű, festék, örökre szóló üzenet - kösz, inkább nem. 

Aztán kb. 2 éve az egyik kolléganőm megjelent egy nem kicsi mintával a lábszárán. Gyönyörű volt!!!! Egy szépséges álomcsapda. És olyan vagány dolognak éreztem! Első sorban talán azért, mert róla egyáltalán nem gondoltam volna, hogy valaha ilyesmire vetemedik ;)  Imponált a bátorsága, tetszett ez a fajta lázadás, és a lelkemnek is kedves volt a választott minta.

Csak tátottam a számat, és úgy éreztem, nekem is kell ilyen. Vagy hasonló... Valami spirituális minta...  Talán egy szép jin jang....

Persze idővel elült az első fellángolásom, és kicsit elhamvadt a tűz, de ma már tudom, hogy a hamu alatt bizony életben maradt a parázs. Biztos tudod, milyen az, amikor elkezded mindenhol azt látni, amire sokat gondolsz. Hát nekem is kezdett feltűnni, hogy sok ismerősömnek van egy-két vagy több tetkója, amiket korábban észre sem vettem.

Az utolsó lökést az adta meg, amikor megláttam, hogy az unokahúgomnak is van a karján egy szépséges jin jang. Ő maga tervezte a mintát, ami szépen lett felvarrva rá.  Összenéztünk Laurámmal, és elég gyorsan megszületett az érzés, hogy kell nekünk valami hasonló, amolyan anya-lánya egyforma dísz. Kértünk is árajánlatot, de kiderült, hogy 16 éves kor alatt nem tetoválnak, így ez a project pár évet halasztódik.  

Közben megnéztem a tetováló szalont de nem igazán vonzott. Nem vagyok egy kemény rocker csaj, aki szívesen beül agyontetovált srácokhoz. Hűűű, ez nehéz lesz!  Vágytam is egy mintára, de úgy akartam elérni, hogy ehhez ne kelljen kilépnem a saját komfortzónámból. Megoldható vajon? Nem tudtam. Vártam.... csak vártam... és vártam.....

Közben megjött az ihlet, hogy mi kerüljön rám. Mert lássuk be, azért ez nem egyszerű kérdés, tekintve, hogy a felvarrt minta örökre rajtam marad. Mi az, aminek az aktualitása, az üzenete nem halványul el majd az évek alatt? Amit nem fogok megbánni később sem....

Így lett az ötlet, hogy legyen egy-egy "karkötő" a gyerekeim nevével. És amikor még hetek múlva is azt éreztem, hogy ez jó lesz, akkor került elém a számomra tökéletes kivitelezés lehetősége is. Megláttam valakin egy olyan szép vonalvezetésű rajzot, amit én is elképzeltem magamnak. Éreztem, hogy aki ilyet tud alkotni, ahhoz jó szívvel megyek, annak szívesen bizalmat szavazok. És ez az érzés csak erősödött, amikor megrajzolt nekem egy olyan mintát, amiről rögtön tudtam, hogy én vagyok.

Tudom, nem kapkodtam el a dolgot (több mint 2 év telt el az első gondolattól), de MEGVAN. És tökéletes! És imádom! És nem értem, hogy eddig miért nem volt. És már pontosan értem, miért mondta minden tetovált ismerősöm, hogy egynél nincs megállás ;) 

Büszke vagyok rá, hogy kiléptem a komfortzónámból, hogy volt türelmem kivárni, amíg minden tökéletesen összeáll. Jó érzés, ha a csuklóimra nézek, és bizsergető a tudat, hogy kicsit kitörtem a jókislány szerepből.

Ez is egyfajta utazás. Belső utazás. (Szerencsés Szamarak módon)

 

 

 

Szólj hozzá

tetoválás lázadás komfortzóna jókislány 50 felett rossz kislány kilépés a komfortzónából kilógni a sorból