2017. júl 05.

Neked milyen emlék az első repülés?

írta: CzidlinaIldikó HennaShanti
Neked milyen emlék az első repülés?

Emlékszel még életed első repülős útjára? Milyen érzés volt?

Izgalmas? Félelmetes? Bizsergető?

Mi kb. ezeket egyszerre éreztük. Igaz, én nem most repültem először, de a legutolsó is 14 évvel ezelőtt volt, tehát szinte újnak mondható volt az élmény. Arról nem is szólva, hogy így hármasban ez volt az első légi kalandunk.

Megkerestük a helyünket, és persze a legfontosabb kérdés az volt, hogy ki ül az ablakhoz? Mondanom sem kell, mindhárman ablakhoz akartunk ülni, de ez sajna nem lehetséges. Megbeszéltük, hogy először a beszállókártyáink által kisorsolt ülésre ül mindenki, útközben egyszer cserélünk, és majd a hazafelé úton is ablakhoz ülhet az, aki odafelé kimarad ebből.

Két gyerekkel az évek alatt elég jól kialakul ez a fajta örökös igazságtételi rendszer, és szerencsére az én gyerkőceim jól el is fogadják ezeket. Persze ehhez pici koruk óta azt kell érezzék, hogy amennyire csak lehet, minden helyzetet igyekszünk igazságosan rendezni, nincs részre hajlás senki javára. Jó, jó, tudom, hogy nem lehet mindig grammra egyformán osztani mindent, de azt is jó, ha korán megtanulják, hogy az életben sincs mindig teljes egyenlőség...

"Öveket becsatolni, megkezdjük a felszállást". Hűha! Most már tuti, hogy ez a hatalmas vasdarab  hamarosan a levegőbe emel minket. Gurulás, gyorsulás, fokozódó rázkódás, és egyszer csak eltűnt a talaj a kerekeink alól.  Kuncogás, enyhe izgalom, összekacsintás: különlegesen jó ezt hármasban átélni, megint lesz egy új közös élményünk ;)

Hajnali 5-kor landoltunk, és bár éjjel 1 óra óta ébren voltunk, senki nem volt álmos. Csodáltuk az egyre apróbbá váló földi dolgokat, ámuldoztunk a vattacukor szerű felhők sokféleségén, és természetesen, ahogy jó utashoz illik, csináltunk felhő fotókat a gép ablakából:

13522463_831920090275734_854414119_n.jpg

Mire épp kezdtünk volna leereszteni az ámulatból, megkezdődött a reggeli osztás. Őszintén szólva nem is tudom pontosan, mitől várják az utasok annyira a repcsis étkezést. Meglehetősen kényelmetlen a pici asztalkán, egymáshoz érő könyökkel kulturáltan eszegetni, mégis mindenkit izgalomban tart.

Én személy szerint csodálom a stewardesseket, hogy milyen ügyesen tudnak mozogni a szűk sorok között, a meglehetősen nagy tálaló szekrénnyel. Nem lehet könnyű nekik ezt a mutatványt kedvesen, mosolyogva végigcsinálni, minden járaton.

Kellemes meglepetés volt, hogy meleg reggelit kaptunk: kicsi alu tálkában lecsós virsli, zsemlével és egy süti. Jólesett a pocakunknak az éjszakai ébresztő után, hogy nem száraz szendvicset kellett majszolgatnunk. 

Aztán mire lezajlott az etetés, már kezdtek is kirajzolódni alattunk a kisebb nagyobb szigetek. Természetesen fogalmunk sem volt, hogy melyik föld darab melyik sziget lehet, de hallottuk a körülöttünk lévő ülésekből, hogy többen is találgattak.

Nekünk persze tök mindegy volt, csak az számított, hogy már láttuk a tengert, és tudtuk, hogy hamarosan kiszállunk az egyik szigeten.

Elmondhatatlan érzés volt tudatosítani, hogy igen, IGAZ! Valóban megérkeztünk Görögország egyik szigetére! Tényleg nyaralni fogunk: szállodában, tenger mellett, életünkben először hármasban! Utólag bevallom, picit könnycsorgató volt az érzés, hogy minden esélytelenség ellenére sikerült megadnom a gyerekeknek (és persze magamnak) ezt a csodát.

Rodosz minket várt!

 

 

Szólj hozzá

repülés Görögország Rodosz légi kaland