2017. júl 09.

Már az első napon megkezdtük a "sókúrát"

írta: CzidlinaIldikó HennaShanti
Már az első napon megkezdtük a "sókúrát"

Sóterápiás nyaralás

Szerinted mi volt az első programunk, miután kipihentük az éjszakázást, és az ebédért folytatott harcot?

Hát persze, hogy a TENGER! 

Csakhogy a strandcuccok összepakolásához előbb bőröndöt kellett pakolnunk. Kirámoltunk, berendezkedtünk, kicsit lakhatóvá tettük a szobát. Előkerültek a strandolás kellékei is. 

Még tavasszal, egy utazási bemutatón nyertünk egy szuper strandtáskát (az égiek biztos már akkor tudták, hogy Görögország lesz a cél, mert kék-fehér csíkos szatyrot intéztek nekünk ;) ) , ebbe akartunk berakni mindent.  Három strandtörölköző, 3 napozó gyékény, 2 pár strandcipő, snorkel szett, naptej, fényképezőgép. Persze, hogy ennyi cucc nem fér be egyetlen táskába...

Szerencsére a strand közvetlenül a szálloda előtt, egy lejtős út alján volt, talán 250 méterre, így nem volt túl nagy gond a motyó egy részét kézben levinni.

A tengerparti strandokon mindenhol fizetni kell a napágyakért és a napernyőkért, itt 5 Euro volt a napi tarifa egy szettért. (2 ágy, 1 ernyő).  Szerencsénkre 16 óra után azonban már nem volt kint a strandgazda, ennek köszönhetően az első rövidebb pancsolást megúsztuk költség nélkül. (Kiszámolt költőpénzzel nagyon örültünk minden megtakarított eurónak...)

Birtokba vettünk két napágyat, aztán irány a tenger! A víz hihetetlenül tiszta, teljesen átlátható volt, minimális hullámzással. Csábító! A gyerekek nem sokat hezitáltak, elég gyorsan becsobbantak. (A fotón látszik, hogy Laura merülésre kész, pipával felszerelkezve, Soma pedig már a háttérben, a mélyebb részen a halakat vizsgálja :D )  Nekem kicsit több idő kellett, hogy összhangba kerüljek a kb. 22 fokos vízzel. Bár csábított a végtelen víz nagyon, ez a hőmérséklet nem pont az, amit én könnyen akceptálok. 

Természetesen azért némi lemaradással, de én is megmártóztam. Elképzelhetetlen lett volna az első nagy találkozás fürdés nélkül.

Korábban 10 évig foglalkoztam sóterápiával, talán ezért is volt számomra igazán mágikus élmény a nagy sóoldattal való találkozás. Bár ez jóval töményebb koncentráció, mint amit pl. a sóoldat ivókúrához vagy orröblítéshez ajánlunk, azért rendszeresen kortyoltam belőle, szándékosan. Finom volt, és hihetetlenül tiszta. Nem aggódtam azon, hogy bármi bajom lehet tőle...

Egy kicsi természetgyógyászati mellék szál a történetbe: Soma évek óta pollen allergiás. Gyakorlatilag tavasztól őszig mindig van valami virágzó növény, amire ő érzékeny. Ezért aztán az év felében tüsszög, folyik az orra, könnyezik a szeme. A felírt gyógyszer egyik évben enyhíti a tüneteit, a másikban nem...  

Azt kérdezed, miért szed gyógyszert, ha édes jó anyja sóterapeuta? Jogos a kérdés. Azért szed gyógyszert, mert ahogy a mondás tartja, senki nem lehet próféta a saját hazájában. Az én kisfiam is jobban hisz a pirulákban, mint az alternatív gyógyászatban. Kamaszokhoz illően elnéző mosollyal legyint, amikor magyarázom neki, hogy pl. sokkal több vizet kéne innia. (Ma már ismert tény, hogy a krónikus vízhiány is hisztamint szabadít fel a szervezetben, ami azonnal beindítja az immunrendszer túlzott reakcióját )

No de térjünk vissza a tengerpartra. A tengeri nyaralás választásakor többek között abban is reménykedtem, hogy a sós levegő jótékony hatású lesz Somának. Kötelező volt neki a lehető legtöbbet a sós vízben tartózkodnia. Naná, hogy emiatt nem kellett veszekedni vele, ment boldogan, és a feje szinte folyton a vízben volt: a snorkel szettjével állandóan a halakat pásztázta. Sokszor csak azért tudtam, merre jár éppen, mert a pipa vége kilátszott a vízből.

Meg is lett az eredménye a sóterápiás nyaralásnak: a tavalyi évet egészen enyhe tünetekkel csinálta végig. Már ezért megérte az egész utazás!!!!

De persze nem kell ahhoz allergiásnak lenni, hogy élvezhesd a tengert. Mi lányok is gyakran és szívesen fürödtünk. Csuda tudja miért van az, hogy az ember ahelyett, hogy félne a tenger végtelenségétől, inkább vonzódik hozzá. Volt olyan, hogy este is lesétáltunk a partra, cuppogtunk a vizes homokban vagy kifeküdtünk az elnéptelenedett napágyakra, és csak néztük a vizet. Van benne valami nagyon megnyugtató, lecsendesítő. 

Boldogság, hogy nekünk is megadatott ez a tapasztalás!

 

Szólj hozzá

allergia pollenallergia sóterápia snorkel Rodosz