2018. már 31.

Baleset Szerencsés Szamarak módra

írta: CzidlinaIldikó HennaShanti
Baleset Szerencsés Szamarak módra

egy évforduló margójára

Pont ma 3 éve, hogy Soma úgy döntött, megismerkedik kicsit közelebbről az egészségüggyel, és a húsvétot a debreceni kórházban tölti... Egyúttal pedig kicsit átszínezi a mi húsvétunkat, és az én szülinapomat is.

Az előző években nem fordítottunk különösebb figyelmet erre az évfordulóra (talán mert igyekszik az ember kitörölni, de legalább is felülírni az ilyen emlékeket) , de az idén valamiért jobban felszínre jött. Talán azért, mert 3 éve is ilyen korán volt húsvét, vagy mert akkor is nehezen akart kitavaszodni. Egy biztos, az idén többet emlegetjük, többet gondolunk rá. 

Azt kérdezed, miért kerül egy ilyen történet erre a blogra? Azért mert nagyon komoly tanításokat hordoz, több pontjával is megerősítette azt a hitemet, hogy mindig mindent megkapunk, amire IGAZÁN szükségünk van, és azt is, hogy Valaki vigyáz ránk, és mindig minden úgy alakul, ahogy nekem, nekünk a legjobb. 

Az első riadalmon túl már 3 éve is főleg a pozitív dolgokat láttam az egész történésben, pedig akkor még nem is volt rajtunk a "Szerencsés szamarak szemüvegünk" , és most visszanézve is sok-sok megerősítő tanítást látok benne. Ezért is mesélem el. Bízom benne, hogy ez a mese is megerősít téged is abban, hogy a gondolatainknak teremtő ereje van, és hogy "kérd és megadatik".

Szóval a történet 2015. márciusában kezdődik, amikor is megszavaztuk Somának, hogy meghosszabbíthatja a tavaszi szünetet, és kikérővel már jóval a szünet kezdete előtt elment Tiszafüredre az apukájához. Az volt a terv, hogy csapnak egy jó kis apa-fia hetet, sok horgászással. Sajna azonban az idő akkor is inkább volt télies, mint tavaszodó, és nem volt igazán élvezetes és sikeres a horgászat. Soma elkezdte mondogatni nekem az esti skype-os beszélgetések alatt, hogy meg kéne hosszabbítani a szünetét, meg hogy minek jönne haza pont akkor, amikor végre kezd javulni az idő. Azzal viccelődött, hogy majd elmennek a helyi gyerekorvoshoz, és kérnek igazolást.... Elvégre aki túl van már a gimnáziumi felvételin, annak nem számít egy kis plusz hiányzás. 

Addig viccelődtünk ezzel a gondolattal, hogy az Univerzum azt mondta: Betegállományt akarsz? Meghosszabbítani a szünetet? Tessék!  És március 31-én délelőtt "ráejtett" egy karnyi vastag faágat Soma fejére. 

Aznap a pecázás helyett segítettek a szomszédnak a kertrendezésben: egy nagy fa túl lógó ágait vágták vissza egy szakember segítségével. Már majdnem kész volt a munka, amikor az utolsó ág a rossz ütemben visszalépő Soma fején landolt. 

Jól szervezett, gondos munka volt, mindenki tette a dolgát, nem volt kapkodás vagy jó magyar szokás szerint italos munkavégzés, és Soma sem gyerekes hebrencsségből lépett vissza a fa alá... Egyszerűen a rosszkor rossz helyen tipikus esete volt, és a pillanat tört része alatt megtörtént a baj. Igazából utólag sem tudta senki elmondani, hogy is történt pontosan. A lényeg, hogy Somának betört a homlok csontja, és rohammentő vitte Debrecenbe.

Minden szülő rémálma egy olyan telefonhívás, amiben arról értesítik, hogy a gyerekét baleset érte. Különösen akkor, ha majdnem 300 km-re van tőle, és nem tehet az égvilágon semmit. Igaz, hogy akkor a vele lévő édesapja se tehetett mást, mint ült a kórház folyosóján, és türelmetlenül várta a vizsgálatok eredményét, utána meg a műtét végét, és az operáló orvos híreit. Lélekölő órák mindenkinek :(

Szerencsére éjszaka, az operáció után biztató híreket kaptunk, így az a döntés született, hogy nem indulunk másnap reggel pánikszerűen Debrecenbe, hanem bemegyek még dolgozni, elintézek mindent, amit kell ( szabadság, helyettesítés, szállásfoglalás stb.), és 2-án találkozunk Debrecenben. 

És most jönnek azok a pozitív mozaikok, amik mind mind azt erősítik, hogy ha jó úton vagyunk valamivel, vagy igazán szükségünk van valamire, akkor minden segítséget megkapunk hozzá:

1. A munkáltatóm abszolút empatikusan állt az ügyhöz, másnaptól korlátlan ideig engedélyeztek szabadságot, táppénzt.

2. A helyettesítőm bevállalta a hirtelen jött plusz munkát, és kitartott végig, amíg otthon voltam betegápolóként.

3. Alig fél nap alatt megtaláltam és lefoglaltam a lehető legtökéletesebb szállást Debrecenben. Lehet, hogy ez nem tűnik nagy dolognak, de ha belegondolsz, hogy húsvét ideje volt, és a legtöbb szállás már rég tele volt, akkor azért ez nagy ajándéknak tekinthető. Ráadásul a kórháztól csak pár száz méterre volt, ami nagyon megkönnyítette a napi többszöri bejárást. És a tulajdonos is nagyon rendes volt: az idő rövidsége és a helyzet miatt nem kért előleg utalást, elég volt neki az emailben lebonyolított foglalásunk.

4. A legnagyobb csoda az egészben az, hogy volt pénzem erre a hirtelen jött cívis "húsvétolásra". Ha kezdettől követed a blogot, akkor tudod, hogy egy keresetből élünk hárman, a bedőlt devizahitelem miatt albérletben lakunk, komoly anyagi gödörjárás van mögöttünk, és havi túlélésre játszunk, nincsenek pénzügyi tartalékaim.  Ez a kis "kirándulás" pedig 100.000 Ft -ba került, a legnagyobb spórolás mellett is. (Komárom-Debrecen vonatjegy, szállás 2 főnek 5 napra, önellátás és a Somának behordott innivalók, nasik, a jégzselé, amit a szemduzzanatára vettünk, plusz benzinköltség hazafelé egy rokonnak, aki bevállalta a hazafuvarozásunkat....)

Tudod, honnan volt ennyi pénzem hirtelen? Onnan, hogy valami különleges csoda folytán a baleset előtt kb. 2 héttel kaptam vissza azt a pénzt a banktól, amit megítéltek a devizahiteleseknek kárpótlásul az inkorrekt hitelszerződések miatt. Hogy miért volt ez csoda? Azért, mert ezt a pénzt az év végére ígérték mindenkinek, mégis megérkezett már március közepén. Mi ez, ha nem isteni gondoskodás???? 

5. Nagy adománynak tekintem azt is, hogy az akkor még csak 8 éves Laurám abszolút felnőtt módon viselte ezt a zaklatott időszakot. Egy szóval sem nyafogott a felborult program miatt (csajos húsvétra készültünk, sajtműhely látogatással, kirándulásokkal); zokszó nélkül járt be velünk hűségesen a kórházba naponta többször, pedig nem volt túl lélekemelő a hely, főleg nem egy gyerek számára; egyszer sem panaszkodott amiatt, hogy minden fókusz a testvérén volt, és egyáltalán nem volt pihentető, gyerekbarát a tavaszi szünete (igaz, becsempésztünk a hétbe egy kis debreceni csavargást, és állatkert látogatást, hogy neki is legyen valami kedvére való, de a kellemetlenül szeles, hideg idő miatt ez nem volt igazán élvezetes)

6. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban örökre hálás leszek azért, hogy Valaki nagyon vigyázott Somára: gyorsan gyógyult, és minden maradandó károsodás nélkül felépült. Igaz, egy hónapig szigorú karanténban volt, TV, számítógép és olvasás nélkül, hogy semmivel ne terhelje az agyát ( :D :D :D ), de nem lett sem epilepsziás, sem látás- vagy beszédzavaros, sem szellemileg sérült. Szerencsések vagyunk, hogy így megúszta, hogy ez igazából csak egy figyelmeztetés volt ;)

Számomra egyértelmű volt a megerősítés,  hogy amit mondunk vagy gondolunk, az nagyon gyorsan megvalósulhat. Figyeljünk hát oda minden gondolatunkra, szavunkra!  (Igaz, Soma csak elnézően legyint rá, mikor ezt emlegetem neki, ő ma sem veszi komolyan az ilyenfajta bölcsességeket. De lehet, hogy 17 évesen még így van rendjén ;) )

(A fotó az érintett beleegyezésével került fel a cikk elejére.)

 

 

Szólj hozzá

húsvét baleset egészségügy tavaszi szünet kérd és megadatik Debrecen gondolatok teremtő ereje cívis húsvét