2017. júl 28.

Panormitis kolostor

írta: Czidlina Ildikó
Panormitis kolostor

vallásosság vagy bálványimádat?

A görög szigetek között és körül hajókázva az első ami feltűnhet, a sok-sok egyedi mintázatú és formájú hegy, domb.

Sajnos nem voltam annyira jó földrajzból, hogy tudnám, melyik színű kőzet milyen lehet, de azt a laikus szem is látja, hogy sokféle módon, többféle anyagból jöttek létre. Szívesen fogadok hozzáértőktől némi pontosítást, geológiai ismereteket, addig érjétek be annyival, hogy lenyűgöző látvány.

panormitis.jpg

A másik csodája egy ilyen útnak a megszámlálhatatlan öböl, ahol kristálytiszta víz csábít és paradicsomi nyugalom árad. Nem is tudok elképzelni relaxálóbb napot, mint kis vitorlással behajózni egy ilyen öbölbe, és a tömegek, az idegenforgalom zajától távol ejtőzni. Láttunk is erre példát szép számmal: vitorlások és mindenféle kishajók, csónakok ringtak a hihetetlen kék vizen, és néhány ember úszkált, pihent a rejtettebb partszakaszokon.

Symiről elindulva a mi óriási hajónk is kikötött még egy ilyen szép helyen, a Pedi öbölben. Itt egyetlen látványosság várja az utazót, a Panormitis kolostor, amit Mihály arkangyal templomának is hívnak. A kolostorban az értékes freskókon túl egy egyedülálló, Mihály Arkangyalt dicsőítő ikonosztáz található, ami nem csak arról híres, hogy 15 éven át készítette egy fafaragó mester, hanem hogy nagy számban vonzza ide a zarándokokat, mert komoly megtisztító hatást tulajdonítanak neki. 

pedi_obol.jpg

Augusztus 15-én, a sziget védőszentjének ünnepén nemcsak a környék szigeteiről, de Görögország legtávolabbi pontjáról is érkeznek ide zarándokok. Ilyenkor Mihály arkangyal segítségét kérik a betegségek és mindenféle problémák, gondok elmulasztásában.Kissé furcsa látványt nyújtanak, amikor a kikötőbe érkezve tömegesen vonulnak a templom felé, kezükben seprűt tartva, hogy jelképesen “megtisztuljanak”.

Azt tudjuk, hogy a görögök nagyon vallásosak, bármerre járunk, mindenhol templomokra, kápolnákra bukkanunk, amik bizony díszesek, gondozottak, és aktív élet zajlik bennük. A Panormitis kolostorban viszont olyan fokú vallási fanatizmust tapasztalhattunk meg magunk is, ami engem bizony elriaszt.

Elnézést kérek mindenkitől, akit esetleg megbántok a következő sorokkal, nem szándékom bírálni senkit és semmit, de muszáj elmesélnem, milyen furcsa rajongással szembesültünk.

Aki ismer, az tudja, hogy én is hiszek az angyalokban, és valamiféle felsőbb vezettetésben, szoktam is imádkozni a magam módján, próbálok kommunikálni a saját őrangyalaimmal, tehát hitetlennek semmiképpen nem tartom magamat. A kolostorban viszont olyan mértékű bálványimádást tapasztaltam, mint talán csak a brazil szappanoperákban látható.

Mihály arkangyal ikonosztáza előtt hatalmas sor kígyózott, az emberek füstölőkkel a kezükben várakoztak, hogy szemtől szemben állhassanak a védőszentjükkel. Ez rendben is van, maximálisan elfogadom, mert az alkotás gyönyörű, és egy rövid hálaima elmormolása helyén való egy ilyen ihletett helyen. Viszont amikor megláttam, hogy Mihály elé érve a látogatók zöme megcsókolja a lábát, akkor elkezdett émelyegni a gyomrom. És nem csak közegészségügyi okokból. Hanem mert...... Mert.... ez nekem túl sok.....  Mert ..... ezt a fokú fanatizmust én már nem tudom hova tenni....  Mert engem taszít, amikor ennyire a külsőségekben éljük meg a hitünket...

Hab a tortán, hogy sorban állás közben azt vettem észre, hogy vannak, akik körbejárva a templomban, a falakon lógó freskókat is megcsókolják. Nem csak jelképesen, a levegőben mímelve, hanem odatapadva, hosszan... 

Na ez volt az a pont, amikor kimenekültem a sorból, és az épületből is, mert úgy éreztem, rosszul leszek...

Pedig sajnálom, mert így nem volt időm igazán megcsodálni a díszes belsőt, az ezüsttel gazdagon díszített falakat, a míves freskókat. Lenyűgöző! Megható és varázslatos! Csak ez a túlzott fanatizmus nekem nem fér bele... (Bocsánat még egyszer mindenkitől, akit érint!)

Viszont megint megerősítést nyert, hogy soha semmi nem történik ok nélkül. Míg a hajó többi utasa sorban állt a templomban, mi nyertünk egy kis privát időt, ami lehetővé tette, hogy lesétáljunk a partra, megnézzük a kolostort és az öböl panorámáját a víz felől is. Sőt a gyerkőcök csobbantak is gyorsan egyet, ami jól is jött a nagy forróságban.

 

Szólj hozzá

angyalok bálványimádás vallási fanatizmus Rodosz Mihály arkangyal Panormitis kolostor Pedi öböl