Nem mai a dal, amit belinkeltem, de rögtön ez jutott eszembe, mikor kitaláltam, hogy írok kicsit a reptérrel való korábbi kapcsolatunkról.

Ha van kedved, hallgasd meg, és figyelj a szövegére! Szerintem jól visszaadja a reptéri hangulatot.

"Ez a föld a senki földje, állandó lakója nincs. Nem köt itt senkit semmi népszokás.

Divatos itt minden stílus, halkan szól a jó zene, ezernyi nyelven szól egy vallomás.

Távozik és érkezik itt mindenféle ember. Egyre száll a sok-sok gépmadár..."

Ha olvastad az eddigi bejegyzéseimet, akkor már tudod, hogy 2016 előtt nem volt jellemző rám, ránk a nyaralás. Nem azt mondom, hogy nem utaztam. Volt idő, amikor nagyon is sokat, de ez a munkámból adódott. Igaz, ebben bőven voltak olyan utak, amik vetekedtek egy nyaralással (zenekar mellett a Balatonon tölteni a nyarakat vagy mozifilm forgalmazóként bejárni Európa sok országát a tanulmány utakon - mi ez, ha nem nyaralás?)  De azért egész más úgy útra kelni, hogy valaki mindent leszervez és kifizet, és neked semmi más dolgod nincs, mint beülni a buszba és haladni az eseményekkel.... 

Szóval 2016 előtt nem sokat utaztunk családként. Voltunk persze többször a Balatonon, jóbarátoknál, de távolabbi célpontok, repülős utak meg sem fordultak a fejemben. Mégis mindig vonzott a reptér. Talán pont az elérhetetlensége miatt. Talán épp attól tűnt olyan misztikusnak, hogy mindig mások kiváltságaként tekintettem rá.

Aztán amikor Soma kicsi volt, és rendes fiúgyerek módjára érdeklődni kezdett mindenféle jármű és munkagép iránt, kitaláltuk, hogy menjünk ki a repcsitérre, nézelődni. Akkor még Budapesten laktunk, jó kis kirándulós program volt kibuszozni Ferihegyre, és órákon át nézni a gépeket. Soha nem unta meg, nem volt az a hőség vagy tömeg, ami eltántorította volna onnan. 

Így aztán gyakori vendégei voltunk a reptérnek, és bár soha nem utaztunk, mégis bizsergető volt látni, ahogy egy-egy gép megtelik utasokkal, majd útnak indul. Sokszor végignéztük, ahogy a cateringes autó a géphez viszi az elemózsiát, figyeltük, ahogy megtankolták a repcsiket, mindig izgultunk, hogy a bőröndöket szállító kocsiról le ne pottyanjanak a kofferek. Találgattuk, vajon mit csinálnak a pilóták, amikor már jóval az indulás előtt beülnek a pilótafülkébe. Soma imádta, ahogy a "Follow me" autó kivezette a gépeket a kifutóra.

Sok-sok talány, izgalmas történés, ami egy kívülállónak maga a varázslat.

Amikor megnyitott a repülőtér mellett a múzeum, akkor már egy nap kevés is volt, hogy mindent megnézzünk. Öreg, kiszuperált gépek álldogálltak a kiszáradt füvön. Őszintén szólva akkor még nem volt valami hangulatos, mégis felejthetetlen érzés volt beszállni a gépekbe, leülni a szakadt, poros ülésbe. Na és amelyiken a pilótafülke is nyitva volt.... az maga volt a mennyország! Megunhatatlan program egy kisgyereknek: órákon át gépbe be, gépből ki.

Azóta persze sokat fejlődött ez is, külön szolgáltatássá vált Aeropark Budapest néven , de biztos vagyok benne, hogy ma is mindenki szívét megdobogtatja, ha bekukkanthat a kulisszák mögé ;)

Egészen tavalyig nekünk ezt jelentette a repülőtér: a misztikumot, a vágyat, amit talán sosem érünk el...