50 felett örüljünk, hogy élünk?
Nekem ez nagyon nem tetszik!
Előre bocsájtom, hogy ezek a gondolatok nem lesznek éppen szerencsésszamarasak... Fura módon kibillentem a megszokott optimizmusomból. Tudom, hogy átmeneti ez az állapot, és azt is tudom, hogy néha nem árt megtapasztalni ezt is, de most azt érzem, hogy muszáj kiírnom magamból.
Napok óta több fórumon és módon került szembe velem, hogy 50 év felett már ne vegyek tartós tejet, és pláne ne akarjak új életet kezdeni. Tudom, hogy sokan gondolják hasonlóan (főleg persze a fiatalabbak), de ezzel nem igazán foglalkozom, mert mindenki azt gondol, amit akar, én pedig úgy élek és vélekedem, ahogy én akarok.
Sőt, ha olvastad a blogom elejét, a bemutatkozást, akkor tudod, hogy nekem épp az 50.-ik szülinapom hozta meg azt a bizonyos asztalra csapást, amitől megráztam magam, és másképp kezdtem gondolkodni és látni. Sosem tekintettem a koromra sorscsapásként, sőt mindig úgy éreztem és érzem, hogy amíg így egyben vagyok testileg, lelkileg, és aktívan élem a napjaimat, addig büszkén lehetek 50+ éves.
De akkor vajon miért jön velem mostanában ilyen gyakran szembe a címbeli felvetés? Lehet, hogy a szívem mélyén azért mégis csak piszkál az idő múlása, és szembe kellene néznem vele? Vagy pont ellenkezőleg: ezek a negatív gondolatok csak megerősítenek abban, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért én nem így gondolok magamra és a kortársaimra?
Pár napja olvastam egy cikket itt a blogon, ami azt boncolgatta, hogy " Hány éves korodban leszel hivatalosan öreg és unalmas? " Állítólag egy felmérés szerint ez 35 éves kor körül kezdődik.... Egyébként már a felvetés is bosszantó, mert miért kell mindent a negatív oldalról megközelíteni? Na de aztán a kommentek, amik százával ömlöttek rá.... Komolyan mondom, nekem ijesztő, hogy micsoda indulatok, pesszimista gondolatok, negatív vélemények áramlanak :( Szerencsére ebből a körből nem nehéz kimaradni, én nem is nagyon szoktam elolvasni ilyesmit, pláne nem szócsatába keveredni a károgó, háborgó tömeggel. Mindenkinek szíve joga azt gondolni, amit akar, és úgy élni, ahogy neki tetszik, és nekem is van lehetőségem dönteni, hogy mivel azonosulok, és mivel nem. Ez tehát olyan nagyon nem döntött romba.
Ami viszont elkeserített, és nagyon elgondolkoztatott, az egy Ausztriában élő ismerősömmel folytatott beszélgetés. Ő már évek óta kint él, és dolgozik, és tudja, mi kell ahhoz, hogy valaki külföldön letelepedhessen, munkát vállalhasson. Na itt is az derült ki, hogy 50 év felett elég minimális az esély, hogy új életet kezdhess. Főleg azért, mert pl. a külföldi nyugdíj jogosultsághoz legalább 12-15 év munkaviszony kell, és ehhez lassan késő már ebben a korban. Nem lehetetlen persze, de nem egyszerű. És hasonlókat olvasok más külföldön élők beszámolóiban is.
Nem mintha nagy elszántsággal azon agyalnék, hogy külföldre menjek (bár megfordul időnként a fejemben...), mégis elszomorított a tény, hogy talán már késő, hogy korábban kellett volna. Legalább egy próbát tenni. Tényleg nem érdemes új élet kezdésén gondolkodni 50 felett?
Én nagyon remélem, hogy a lemez B.oldalán is klassz dalok szólnak, szeretnék még új dolgokat tanulni, kipróbálni, és bízom benne, hogy akár új életet kezdeni sem késő. Én bizony szívesebben voksolok arra, hogy veszek még új téli kabátot, és tartós tejet is bőségesen :D .
Te mit gondolsz erről? Téged is el tud bizonytalanítani, ha ömlenek rád a negatív vélemények a témában? És hogyan győzöd le magadban a kétségeket (ha vannak) ?
