2017. júl 29.

Bőröndpakolási trükkök

írta: Czidlina Ildikó
Bőröndpakolási trükkök

Ha nálunk rutinosabb utazó vagy, akkor már biztosan megvannak a saját bőröndpakolási tippjeid, de talán mindig van új a nap alatt. 

Elmesélem, mi hogy csináltuk eddig, és összegyűjtöttem pár videót is, profi pakolóktól.

Tavaly Rodoszra 2 bőrönddel, és 2 kézipoggyásszal indultunk. Már napokkal az utazás előtt elkezdtük kirakosgatni a holmijainkat. Jól látható három kupacban gyűltek hármunk dolgai, hogy lássam, mi maradt még ki.  Aztán szépen elosztva berakodtunk a 2 bőröndbe. Semmi különös trükk, semmi helytakarékos megoldás. Meleg helyre indultunk, kevés ruha kellett, elfértünk kényelmesen.

Végül mindkét táska tetejére került egy-egy A5-ös fehér lap, rajta a nyaralás alatti és az itthoni címünkkel, telefonszámokkal. Ha véletlenül világ körüli útra indulna valamelyik pakk, utánunk tudják küldeni. 

Az nagy dilemma volt tavaly is és idén is, hogy a bőröndök fülére kell-e, jó-e kívül látható névkártyát tenni. Te szoktál? Mi ezt végül leszavaztuk, arra gondolva, hogy talán nem okos világgá kürtölni az üresen álló lakás címét.... Mit gondolsz erről?

Idén eggyel bővítettük a bőrönd készletünket, most már mindenkinek van egy sajátja, így jobban eloszlik a súly, ami főleg hazafelé lehet nagy segítség ;) 

Lehet, hogy egy kicsit túlbiztosítottam a dolgot, de nem úgy pakoltam be, ahogy logikusnak tűnne, hogy 1 személy = 1 bőrönd. Hármunk holmiját háromfelé szétosztva csomagoltam be, arra gondolva, hogy ha az egyik bőrönd elkeveredne, akkor se  maradjon senki ruha nélkül. Szerinted ez túlzás?  Te hogy szoktad csinálni?

Természetesen  mindig minden táskánk gond nélkül célba ért, de valamiért ez az egyik legnagyobb parám repüléskor. (Írtam erről korábban a bőröndvadászós részben :D ) 

Te hogy szoktál pakolni utazáskor? A legminimálisabb cuccot viszed vagy igyekszel bőröndbe rakni minden kedvenc bigyódat? Van jól bevált technikád, amivel kis helyre sok holmit is be tudsz szorítani? Oszd meg velem lécci, hadd tanuljak!

Én most megosztok néhány trükköt, amiket a netről vettem, hátha találsz köztük használhatót:

1. Az első  videót mindenképpen ajánlom. Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyi ruhát tud ez a srác berakni egy kis táskába. (Van még mit tanulnom...)

2. Találtam egy animált oktató filmet, amit a Heathrow Reptér osztott meg. A szöveg angol nyelvű, de a kép egyértelmű. How To: Pack Like a Pro https://youtu.be/LIk8v__Osm8

3. 15 tipp és trükk pakoláshoz utazásra (magyar) : https://youtu.be/oVJ5upjOyG4

4. Utazási tippek kezdőknek (magyar) https://youtu.be/TctyACehRcE 

5. Trükkök okos utazóknak (angol) https://youtu.be/T5_HFhBqDAc

Kedvcsinálónak részemről ennyi, de nagyon örülnék további tippeknek illetve videóknak!

Szólj hozzá