2017. aug 22.

Újra repülüüüüüünk!

írta: Czidlina Ildikó
Újra repülüüüüüünk!

kreta2017_06_17_24_004.JPG

2017.06.17. szombat.

Végre repülüüüüünk!  Tudom, sokaknak már a repülés is csak rutin, de bevallom, számunkra még ez az egyik nagy vonzereje a nyaralásnak. A megszokott buszt vagy vonatot vasmadárra cserélni..... Nagy varázslat!   Fizikailag is csoda, hogy egy több tonnás vasdarab a levegőbe emelkedik, és fent is marad, de nekünk maga a tény, hogy repülhetünk, az is hihetetlen még mindig. ;)

Idén kényelmes indulás volt, mert délután fél 5 -kor indult a repcsi, nem kellett az éjszaka közepén kelnünk, mint tavaly. 

Korán érkeztünk a reptérre, ezért vettünk egy szerencse lottót (hátha az utazás napján vett szelvény bejön ;) ), és Soma betolt egy szendvicset. (biztos, ami biztos :D ) 

Nem sokat kellett várakoznunk, és feltűnt egy hölgy kezében az Anubis Travel táblája, szerencsére épp ott, ahol mi is ácsorogtunk, a check in pult előtt.  Mivel az utazási iroda képviselője nem volt túl magas, nem tudta olyan magasra tartani a táblát, hogy az egyre növekvő tömegben is mindenki jól lássa, ezért felajánlottuk neki, hogy Soma tartja a táblát, amit örömmel el is fogadott.

"Kis"fiam (186 cm :D ) kiállt a pult elé, és a becsekkolás kezdetéig tartotta a táblát, és válaszolgatott az érkező utasok kérdéseire.... Amikor visszaadta a táblát a hölgynek, a jól végzett munka jutalmaként még megkérte Somát, hogy egy szatyornyi pakkot vigyünk magunkkal kézipoggyászként, és Krétán majd adjuk át az ottani munkatársnak. Remélem, az Anubis is értékeli ezt a grátis munkát! <3

kreta2017_06_17_24_001.JPG

A becsekkolásnál volt egy kis keveredés. mert végül mégsem a 62-es pult lett a miénk, ahol gyülekeztünk, hanem a szomszédos 63-64-es, ezért a 62-es előtt álló sor szépen beállt a 63-as előtt várakozók mellé, így gyakorlatilag hármas-négyes sorban araszoltunk a beléptetés felé. Végül aztán időben becsekkoltunk, a csomagjainkat is elnyelte a nagy bőröndrabló (ez még mindig megborzongat egy kicsit...), a dutyi fríben vettünk magunknak arany áras ásványvizeket, majd megkerestük az etető részleget. 

Mivel távolinak tűnt a vacsora, biztosabbnak látszott felszállás előtt pótolni a kalóriákat. A Burger Kinget választottuk, mert naívan azt gondoltuk, hogy a városi Burgerekhez hasonlóan itt is fizethetek a Szép Kártyámmal. Hát nem!!!! A reptéri Burger King nem fogadja el a jó magyar fizetőeszközt, csak a hagyományos bankkártyát és készpénzt. De nem ez volt vele az egyetlen baj. Nem szeretek negatív dolgokat mesélni, de itt azért voltak gondok: a hosszú sor ellenére csak egy pénztár működött, ahol egy nem túl gyors tempójú fiatalember szolgált ki, és a leadott rendelések is csak hosszas cserebere után váltak valóra. Szóval legközelebb ezt tuti kihagyjuk :(

De felejtsük is el ezt az intermezzót! Nem hagytuk magunkat kizökkenteni az utazási eufóriánkból :D 

Annak rendje-módja szerint feljutottunk a gépre, elfoglaltuk a helyünket. Laura nagyon boldog volt, mert az idén ő kapta az ablak melletti helyet. Aztán csak vártunk, vártunk, vártunk.... Egyszer ugyan beköszönt a kapitány, és elhangzott a bűvös mondat: "Kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket", de utána is csak vártunk, vártunk, és nem történt semmi. Kb. 20 perccel a kitűzött indulási idő után szóltak, hogy a légtér zsúfoltsága miatt nem tudunk még felszállni, és további türelmet kérnek.

Öv kikapcsol, nyújtózik, nézelődik... Nézelődés közben tűnt fel, hogy az utastér sajna meglehetősen piszkos :( Az előttünk lévő ülés zsebében hol voltak magazinok, hol nem, az utasbiztonsági tájékoztató lap is csak egyikünk ülésénél volt meg, volt viszont a zsebekben morzsa, cukorkás papírok, szalvéta, üres műanyag pohár. Szomorú kép!

Értem én, hogy ez olcsó, fapados járat (Travel Service), meg hogy kevés az idő két felszállás között, de azért...

KB. 60 percnyi késés után szóltak hozzánk újra, de megint csak annyit mondtak, hogy további várakozásra kell számítanunk. Több infó nem volt. Se egy kérjük türelmüket, se semmi.  Sebaj! Nem hagytuk magunkat lelombozni. Úgysincs mit tenni, hát minek mérgelődjünk ;) Bár ha ültél már hosszasan, cél nélkül egy ilyen szűk ülésben, akkor azért sejted, hogy ez nem maga a mennyország :D   Mi mindenesetre örültünk annak, hogy ettünk még felszállás előtt, és legalább a gyomrunk nem korgott. (Mindig nézd a dolgok jó oldalát! ;) )

Úgy 100 percnyi csúszásnál járhattunk, amikor végre zöld utat kaptunk, és újra éledt a remény, hogy ma már Krétán alszunk.

Újabb csalódás volt a catering. Egy eléggé száraz szendvicset kaptunk (igaz, sok szalámi volt benne, de összességében elég nehezen csúszott le) és egy azaz egy pohár buborékmentes ásványvizet. Aki ismer, tudja, hogy mi aztán nem vagyunk válogatós népek: a gödörjárás, és az örökös spórolás megtanított minket arra, hogy mindennek tudjunk örülni, ezt is megettük zokszó nélkül, de volt egy fura csalódottság bennünk. Lehet, hogy azért, mert tavaly ugyanezen a járaton oda-vissza kis meleg kaja volt, és ott lehetett választani, hogy mit kérünk inni, lehet, hogy lecsapolt minket is és a személyzetet is a kényszerű várakozás, de ebből valahogy hiányzott az a pici plusz, amitől még egy szendvics is jól tud esni... Én a magam részéről majdnem azt mondom (bár tudom, ezért sokan meglincselnek majd), hogy akkor már tisztább lenne, ha semmit nem adnának. Mindenki tudná, hogy ha igénye van, vinnie kell magával enni- és innivalót, és pont. Alig több mint 2 órányi repülésről beszélünk, nem muszáj kényszeretetést tartani. Ha már egyszer ezen is spórolni kell. És ha már nincs rá energia, hogy mosolyogva, türelmesen tegyék le eléd azt a szendvicset. Mondom még egyszer, elhiszem, hogy a személyzetnek is nehéz egy ilyen hosszú késést kezelni, de pont ilyenkor lenne szükség a mosolyukra, a kedvességükre, hogy javítsanak kicsit a hangulaton.

De térjünk is vissza derűs, optimista üzemmódba, mert mindezek ellenére mi nagyon jól szórakoztunk. Jókat rötyögtünk, dumcsiztunk, játszottunk egymással, mert feltett szándékunk volt, hogy jó kedvűen fogunk megérkezni Krétára!

És így is lett! ;) De majd legközelebb folytatom, mert ez a mese így is hosszúra sikeredett kicsit. Szia!

Szólj hozzá

check in catering duty free Burger King Kréta Szép Kártya Travel Service Anubis Travel