2017. aug 10.

Egy új álom kezdete

írta: Czidlina Ildikó
Egy új álom kezdete

Indul a krétai mese ;)

2017.január 6. 

Ülünk a vacsora asztalnál, beszélgetünk, ahogy mindig. Egyszer csak minden előzmény nélkül felbukkan a kérdés: Nem kéne elkezdenünk foglalkozni az idei nyaralással?

Azt már az első, rodoszi út után megfogadtuk magunknak, hogy ezután mindent megteszünk azért, hogy ez a jó kis hagyomány évről évre ismétlődni tudjon. Persze több kölcsönről, és egyéb túlvállalásról szó sem lehet. Viszont megegyeztünk, hogy a tavalyi iskolakezdés után minden bejövő plusz pénzt elteszünk, gyűjtjük a következő nyaralás árát.  Vagyis marad a szűk költségvetés, a hónapról hónapra élés a mindennapokban, nincsenek "luxus" kiadások, extra kívánságok. Van viszont plusz munka vállalás, örökös útkeresés, a szabadidő egy részének feláldozása a többlet bevétel érdekében. Valamit valamiért ;) 

( SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Ezúton is üzenem minden hús-vér és virtuális ismerősömnek, hogy azóta is folyamatosan keresem a plusz munkákat. Számítógépen, online végezhető, nem helyhez kötött feladatok előnyben, de nyitott vagyok más lehetőségekre is. Ha bárki bármi nekem valót hall, kérem SOS jelezze! Köszönöm! )

Szóval ezen a péntek esti vacsorán eldördült a rajtpisztoly! ;) Tavaly már megtanultuk, hogy minél korábban foglal az ember, annál olcsóbb lehet egy út. Nincs hát mire várnunk...

Sajnos időközben bezárt az az iroda, ahol Andi barátnőm is dolgozott, és ahol a tavalyi utat foglaltuk, ezért keresnünk kellett új utazásközvetítőt. Sokan mondják, hogy nyugodtan ki lehet hagyni a szervezésből az utazásközvetítőket, de még az utazási irodákat is, és mindent direktben foglalni, mert úgy sokkal olcsóbb. Ez biztos igaz is, mi viszont még meglehetősen rutintalan utazók vagyunk, és nekem megnyugtató, hogy van mögöttem egy cég, egy iroda, aki bármiben segít, ha szükséges. Jó érzés tudni, hogy nem vagyok teljesen magamra hagyva egy idegen országban. Főleg két gyerekkel utazva...

Jól sejted: következő hét elején már bent ültem a Travel-Kom Utazási irodában, és Apolkával egyeztettem a részleteket. Apolkával már évek óta ismerjük egymást, de még sosem utaztunk az ő szervezésében, így muszáj volt felfednem a lapjaimat. Tudnia kellett, hogy mi sajna korlátozott költségvetésből tudunk utazni, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kategóriájú a szállás, és hogy melyik hétre foglalunk. 

Fura kettős érzés volt bennem, mert egyfelől nagyon büszke vagyok rá, hogy tavaly végre Szerencsés Szamarak üzemmódba kapcsoltunk, és hogy tudatos tervezéssel, és sok lemondással már a második nyaralást készülök összehozni, ugyanakkor kicsit kínos is volt arról beszélni, hogy mi nem azok az utazók vagyunk, akiknek pár tízezer forint ide vagy oda, nem számít.  Bár hosszú ideje nagyon igyekszem, hogy ne törődjek vele, mások mit gondolnak rólam, azért ez mégsem mindig könnyű....

Szerencsére Apolkával hamar megtaláltuk a közös nevezőt, ajánlott néhány utazási irodát, és lehetséges úti célt, ahol megtalálhatjuk a számunkra legideálisabb utat. Információval bőségesen ellátva mentem haza, és kezdetét vette az újabb tervezés, keresés.

A tavalyi módszer jól bevált, hát újra táblázatot készítettünk a megnézett, szóba jöhető helyekről, összehasonlítottunk minden minden számunkra fontos paramétert, és viszonylag gyorsan megtaláltuk a 3 dobogós jelöltet.

Az idei választáshoz kaptam egy fantasztikus segítséget is, egy régi mozis kollégám személyében. Gyuri nagyon rutinos utazó, talán mondhatom, hogy bejárta már a fél világot, és a sok-sok év alatt megtanulta, hogy lehet a lehető legolcsóbban szuper utakra eljutni, milyen szempontokat kell figyelembe venni egy település vagy szálloda kiválasztásánál. És nem utolsó sorban rengeteg saját tapasztalata van, így akár konkrét helyszínekről is tud információval szolgálni. 

Mikor az már eldőlt, hogy az idei úti cél Kréta lesz, felvettem vele a kapcsolatot, és kifaggattam. Természetesen járt már Krétán is, így bőségesen tudott mesélni arról, hogy hova érdemes kirándulni, miket kell feltétlenül megnézni, és melyik partszakasz lehet ideális nekünk.

Gyuri javaslata alapján került a listánk élére Gouves, és nagyon jól tettük, hogy hallgattunk rá, mert valóban tökéletes választásnak bizonyult. Ezúton is köszönöm a segítségét!

 

Szólj hozzá

Kréta Travel-Kom Utazási Iroda Gouves